Az órát visszaállítjuk. Az ebéd marad.

Amikor eljön az őszi óraátállítás, elvileg kapunk ajándékba egy órát. Nekem ez csak egy órával hosszabb esti mesét jelent, de a kisfiam valószínűleg ugyanabban az időben kér majd ebédet, mint máskor. Csak az óra szerint még tizenegy lesz.

Hajnalban, csendben

Sokszor már órákkal a kisfiam előtt ébren vagyok.

Rosszul alszom. Ilyenkor még sötét van, ő alszik mellettem a szobában, én pedig megpróbálok csendben lenni. Nincs külön szobánk, ahová elvonulhatnék. Olyan elfoglaltság kell, ami csendes, és sötétben is végezhető.

Fejben összerakom az előttem álló napot. Mit szeretnék csinálni, mivel lenne érdemes foglalkozni.

ADHD-sként nekem ebben az ingerszegény, csendes helyzetben nem könnyű összpontosítani. Attól, hogy körülöttem minden nyugodt, a fejemben még nem lesz rend. Mire elindul a nap, gondolatban már többféle változatát megterveztem, és néhányat már el is felejtettem.

Az ajándék óra nekem annyit jelent majd, hogy öt helyett négykor nem alszom.

Ebéd tizenkettőkor

A kisfiam napirendje ennél jóval pontosabb:

• Ebéd: délben
• Vacsora: hatkor
• Lefekvés: hétköznap kilenckor, hétvégén tízkor

Azt látom rajta, hogy akkor a legkiegyensúlyozottabb, amikor minden a megszokott időben történik. Ha elcsúszik a lefekvés, másnap észrevehetően nyűgösebb.

Az ebéd idejéhez pedig még órára sincs szüksége.

– Apa, mikor lesz ebéd?

– De hát nemrég ettél.

Ezt én válasznak szánom, de körülbelül egy perc múlva kiderül, hogy a kérdés továbbra is aktuális.

– Apa, mikor lesz ebéd?

És így tovább, amíg enni nem kap. Előfordul, hogy csak néhány falatot eszik. Én meg ott maradok a felnőttlogikámmal, amely szerint a nemrég elfogyasztott ételnek még ki kellene tartania. (Hogy mi lehet az ilyen visszatérő kérdések mögött, arról egy korábbi írásomban mesélek.)

De eljött az ebéd ideje: ezt ő jelzi, én pedig újra és újra megtanulom, mennyire fontos neki.

Kívülről ez talán türelmetlenségnek tűnik, de én inkább úgy látom:

Az autista gyerekek közül sokan így vannak ezzel, és sokuknál az alvás is eleve törékenyebb, mint a legtöbb gyereknél. Ezért nem „csak egy óra”.

Egy órával több mese

Most ebbe a szigorú menetrendbe érkezik az óraátállítás.

Mi már előző este átállítjuk az órákat, és megpróbálunk az új időhöz igazodni. A beállítás csak néhány mozdulatot igényel, a lefekvés már több egyeztetést.

Minden este olvasok neki valamilyen gyerekkönyvet. Erre a hétvégére fejben már egy órával hosszabb felolvasásra készülök, mert az új óra szerinti lefekvésig a teste szerint egy órával tovább kell bírnia. Lehet, hogy túltervezem, de ez szakmai ártalom: DevOps-osként tudom, hogy kapacitástervezésnél mindig kell a puffer.

Másnap az ebédnél arra számítok, hogy az új óra szerint már tizenegykor megérkezik az ismerős kérdés. Mi ilyenkor apránként próbáljuk későbbre tolni az étkezést, amíg az új óra szerint is dél nem lesz belőle. Ez a mi módszerünk, a saját napjainkhoz igazítva.

Közben az foglalkoztat, hogyan oldja meg ezt az a család, ahol egy ilyen változás sokkal nehezebb estéket és reggeleket hoz. A saját történetemből nem tudom megmondani, náluk mi válna be. Azt viszont nem szeretném egy legyintéssel elintézni, hogy „ugyan, csak egy óra”.

Két ötlet, amely kapaszkodó lehet

Az alábbiakat szakmai tájékoztatókból gyűjtöttem. Kipróbálható lehetőségek, nem saját, bevált receptjeink.

1. Kisebb lépésekben módosítani az időpontokat. A Norfolk and Suffolk NHS óraátállításról szóló útmutatója azt javasolja, hogy az őszi váltás előtt néhány nappal, napi körülbelül 15 perccel kerüljön későbbre a lefekvés. Fontos, hogy a felkelés ideje is igazodhasson ehhez, és megmaradjon az alvásra szánt idő. A későbbi lefekvés önmagában még nem jelent több reggeli alvást. Forrás: Norfolk and Suffolk NHS Foundation Trust

2. Megtartani az esti készülődés ismerős sorrendjét. A megszokott, nyugodt tevékenységekből álló esti rutin segítheti az elalvásra hangolódást. Az időpont változhat, miközben a gyerek számára ismerős lépések, például a fogmosás, a mese és az elköszönés, ugyanabban a sorrendben követik egymást.

Ezeket is a saját gyerekünkhöz és a család lehetőségeihez kell igazítani. Egy közös szobában például már a „csendes reggeli elfoglaltság” megszervezése is külön feladat. Ezt legalább jól ismerem.

Ami nem állítható át

Én most a mesekönyvekkel készülök. Az ebédkérdésre pedig igyekszem majd úgy válaszolni, hogy eszembe jusson: attól, hogy a mi óránk szerint még nincs dél, neki már nagyon is elérkezhetett a megszokott ebéd ideje.

Valószínűleg lesz néhány nap, amikor többször beszélünk erről.

– Apa, mikor lesz ebéd?

Erre a kérdésre az óraátállítás után is nekem kell válaszolnom.