Kék szív járat

Nem terveztünk kezdeményezést indítani. A kisfiunkat vittük iskolába, és közben kiderült, hogy más környékbeli családoknak is ugyanoda kell eljutniuk. Nekünk volt autónk, és volt benne szabad hely. Egy egyszerű kérdésből indult minden.

Ha mi úgyis megyünk, miért ne mehetnénk együtt?

Ugyanabba az iskolába, ugyanazon az úton

Budapest XV. kerületében, Újpalotán élünk. A kisfiunk iskolája a XVI. kerületben, Cinkotán van.

Az ő esetében az iskolaválasztás nem azt jelentette, hogy körülnéztünk a közeli intézmények között, és kiválasztottuk a nekünk tetszőt. A számára megfelelő iskolát a pedagógiai szakszolgálat jelölte ki. Az odajutást pedig nekünk kellett megoldanunk.

Ez tömegközlekedéssel reggel közel egyórás utazást is jelenthet. Várakozással, átszállással, zsúfoltsággal és zajjal – még azelőtt, hogy elkezdődne a tanítás.

Nem minden autista gyermek számára ugyanolyan megterhelő egy ilyen út. Van, akinek a zajok nehezek, másnak a várakozás vagy egy váratlan változás. Egy hosszú reggeli utazás így sok energiát elvihet, amelyre az iskolában is szükség lenne.

Délután pedig újra végig kell menni ugyanezen az úton, egy teljes tanítási nap után.

„Ha mi úgyis megyünk…”

Az első iskolai napokban beszélgetni kezdtünk a többi szülővel. Hamar kiderült, hogy több környékbeli gyermek is ugyanabba az osztályba jár, és vannak családok, akiknek nincs autójuk.

Ugyanoda indultunk reggelente. Ugyanonnan kellett hazahozni a gyerekeket délután.

Nekünk pedig volt szabad helyünk.

Ha mi úgyis megyünk, miért ne segítenénk?

Így kezdtünk más gyermekeket is magunkkal vinni. Előbb megszületett a segítség, és csak később lett neve.

Ebből lett a Kék szív járat

Ma már négy gyermek utazik velünk rendszeresen, köztük a saját kisfiunk.

A Kék szív járat nevet mi adtuk ezeknek a közös utaknak. Nem szervezet és nem szolgáltatás – egy családok közötti, mindennapi segítség kapott nevet. Reggel elvisszük a gyerekeket az iskolába, hazamegyünk, délután újra elindulunk értük, majd mindenkit hazaviszünk.

Naponta négy útszakaszt teszünk meg. Ez körülbelül 36 kilométer, és a budapesti forgalomtól függően nagyjából két-három óra.

Ennyi időt és utat jelent a mi oldalunkról. A gyerekeknek pedig azt, hogy reggel és délután is elmaradhat a hosszú, átszállásokkal járó tömegközlekedés.

Az iskolai nap ettől még lehet nehéz vagy fárasztó. Mi az odavezető és a hazafelé tartó utat tudjuk megkönnyíteni.

Az autó, ahol rá lehet hangolódni

Elsőre furcsán hangzik, de idővel kiderült, hogy az autóban töltött idő sokkal többet ad a gyerekeknek, mint hogy eljutnak A-ból B-be.

Az autó egy nyugodt, kiszámítható hely. Ugyanazok az arcok, ugyanaz az út, ugyanaz a rend minden nap.

Reggel elmondhatják, mire várnak aznap, vagy mitől tartanak egy kicsit. Délután pedig azt, hogy mi történt velük az iskolában.

Sokszor olyasmi is szóba kerül, amit otthon nehezebben mondanak ki. Az autó egy kicsit olyan lett nekik, mint egy biztonságos sziget: nem kell teljesíteni, nem kell megfelelni, csak lehet beszélgetni.

És van, ami minket is meglepett.

Azok a gyerekek, akik korábban nem szerettek iskolába menni, ma reggelente meg sem állnak. Olyan gyorsan rohannak be, hogy sokszor el sem köszönnek.

Ennél jobb visszajelzést el sem tudnánk képzelni.

Egy régi autó, minden nap ugyanazon az úton

Egy 2000-ben gyártott, hétüléses Opel Zafirával járunk. Karbantartjuk, és teszi a dolgát, pedig már több mint huszonöt éves.

Közben a közös utazás a hétköznapjaink rendszeres része lett. Négy gyermek iskolába jutását és több család napi szervezését segíti.

Amikor elkezdtük, még nem tudtuk, hogy ebből mindennapos feladat lesz. Csak azt láttuk, hogy ugyanoda tartunk, és van helyünk.

A Kék szív járat ma is erről szól.

Ha mi úgyis megyünk, gyertek velünk.