Vissza a bloghoz
Kékszívvelölelés világnapjaautizmusADHDneurodiverzitáselfogadásérzékenyítésszenzoros érzékenységszülőség
Megölelhetlek? – Levél mindenkinek, aki szeretne megölelni
Egy apa levele az ölelés világnapjára: miért ad biztonságot a „Megölelhetlek?” kérdés, és miért nem elutasítás, ha a válasz nem.
Megölelhetlek?
Levél mindenkinek, aki szeretne megölelni
Kedves Te,
aki most széttárt karral jössz felém. Vagy a gyermekem felé. Vagy bárki felé, akit szeretsz.
Tudom, hogy szeretetből teszed. Tudom, hogy az ölelés neked melegséget jelent, kapcsolódást, egy kimondatlan „örülök, hogy itt vagy”-ot. Nem is akarlak lebeszélni róla.
Csak arra kérlek, hogy mielőtt odaérsz, állj meg egy pillanatra, és kérdezd meg:
„Megölelhetlek?”
Hadd mondjam el, miért olyan fontos nekem ez az egyetlen szó.
Ahonnan én nézem
Kezdem magammal, mert így őszinte.
Nálam ez a kérdés nemcsak figyelmességről szól, hanem arról is, ahogy a testem a közelséget érzékeli. Nem bírom, ha túl közel vannak hozzám.
Soha nem tudtam elviselni például, ha valaki más köti meg a nyakkendőmet. Azt a pár pillanatot, amikor egy másik ember közel hajol, és a kezei a nyakamnál matatnak. Pedig mindig szeretetből vagy segítő szándékból tették.
Talán ezért figyelek erre mindig.
“Nálunk a „Megölelhetlek?” nem udvariaskodás. Egyszerűen így beszélünk egymással.”
Oszd meg:Megosztás
Amikor a test mást mond, mint a szív
Sok autista és ADHD-s ember másképp éli meg az érintést. Ezt szenzoros (érzékszervi) érzékenységnek is szokták nevezni. Ami neked egy meleg, rövid ölelés, az másnak lehet túl erős, túl hirtelen, túl közeli. Olyan, mintha valaki váratlanul feltekerné a hangerőt egy amúgy kedves dalon.
De ez sem egyforma mindenkinél – ezért is beszélünk spektrumról. Van, aki kifejezetten vágyik egy erős, szorító ölelésre, de csak akkor, ha ő dönt róla, és tudja, mi fog következni.
Temple Grandin, a világ egyik legismertebb autista tudósa a könyveiben írt arról, hogy gyerekként vágyott a megnyugtató, mély nyomásra, mégis nehezen viselte, ha emberek ölelték meg. Fiatal felnőttként végül épített magának egy szorítógépet – ő maga „ölelőgépnek” hívta –, amelyben saját maga szabályozhatta, mennyi nyomást kap, és meddig.
“Ebben a történetben szerintem nem a gép a lényeg. Hanem az, hogy ő dönthetett.”
Oszd meg:Megosztás
A „nem” nem rólad szól
Ha megkérdezed, és a válasz nem, akkor egyetlen mondat is elég.
Ennyi az egész
Te
„Megölelhetlek?”
Ő
„Most inkább nem.”
Te
„Rendben, akkor most nem.”
Nem kell magyarázat, nem kell rábeszélés, nem kell „jaj, csak egy kicsit”.
Tudom, hogy ilyenkor fájhat egy kicsit, és lehet, hogy úgy érzed, téged utasítanak el. De ez nem igaz. Abban a pillanatban egyszerűen nem vágyik az érintésre. Lehet, hogy holnap más lesz a válasz, vagy éppen ő fog nyitni feléd.
Lehet, hogy egy óra múlva. Lehet, hogy soha, és az is rendben van.
A legszebb ajándék, amit ilyenkor adhatsz, hogy nem sértődsz meg.
“Mert ha a „nem”-re sértődés a válasz, legközelebb nehezebb lesz nemet mondani. És őszinte igent is.”
Oszd meg:Megosztás
Ölelés helyett ezer másik út egymáshoz
Ha az ölelés abban a pillanatban nem fér bele, lehet, hogy valami kevésbé „közeli” dolgot ő is szívesen elfogadna:
„Rendben, akkor egy ökölpacsi?”
Mert a kapcsolódásnak nagyon sok formája van:
- ökölpacsi vagy pacsi,
- integetés kicsit messzebbről,
- kézzel formált szív,
- egy mosoly, ami annyit mond: látlak,
- csendben egymás mellett ülni,
- egy közös játék, ahol nem kell beszélni.
“Ezek nem „pótlékok”. Ugyanannyit érnek, és ugyanazt mondják: fontos vagy nekem.”
Oszd meg:Megosztás
Nem csak az ölelésről szól
Az ölelés csak a legkézzelfoghatóbb példa. A hétköznapokban rengeteg helyzet van, ahol ugyanígy sokat jelent, ha valaki választhat.
- Szemkontaktus: van, akinek könnyebb figyelni, ha nem kell közben a szemedbe néznie.
- Telefon vagy üzenet: egy váratlan hívás sokkal megterhelőbb lehet, mint egy nyugodtan megválaszolható üzenet.
- Zsúfolt családi ebéd: sokat segíthet egy csendes szoba, ahová el lehet vonulni.
- Új étel az asztalon: a „csak kóstold meg” helyett elég annyi, hogy „ha szeretnéd, itt van”.
Mindenhol ugyanaz a három lépés működik:
1
Kérdezz
Mielőtt odalépsz, mielőtt hozzáérsz, mielőtt eldöntöd helyette.
2
Kínálj választást
Ölelés helyett ökölpacsi, hívás helyett üzenet, ebéd közben egy csendes szoba.
3
Fogadd el a választ
Akkor is, ha nem az, amit szerettél volna hallani.
Amit a gyerekeinknek tanítunk vele
Ha egy gyerek azt tapasztalja, hogy a „nem”-jét tiszteletben tartják, azzal nemcsak egy kellemetlen ölelést úszik meg. Hanem megtanulja, hogy a teste az övé. Ezt testi autonómiának is hívják: azt a jogot, hogy mindenki maga dönthet a saját testéről.
Ezt minden gyereknek érdemes megtanulnia. Annak is, aki autista, annak is, aki ADHD-s, és annak is, aki egyik sem. Ha nem kötelező megpuszilni a nagynénit, és nem kötelező megölelni a vendéget, akkor a gyerek azt is megtanulja, hogy az ő határai is számítanak.
“Ő maga számít.”
Oszd meg:Megosztás
És ugyanez a gyerek egyszer majd másoktól is meg fogja kérdezni.
Ezen a napon
Október 15. az ölelés világnapja. Ölelj meg mindenkit, akit szeretnél. Tényleg.
Csak előtte kérdezz.
És ha a válasz nem, mosolyogj, nyújtsd az öklöd, és mondd:
„Rendben, akkor most nem.”
“Hidd el, abban a pillanatban többet adtál, mint amennyit egy ölelés adhatott volna: biztonságot. 💙”
Oszd meg:Megosztás
Nálatok mi a kapcsolódás jele? Ölelés, ökölpacsi, egy titkos kézjel vagy csak egy mosoly?
Írd meg nekünk, és oszd meg ezt a levelet azzal, akinek szerinted jó lenne olvasnia.
Kéz a kézben, szív a szívben — együtt egy elfogadóbb világért. 💙
Oszd meg:Facebook